Zarándoklat

Elzarándokoltam biciklivel Csíksomlyóra egy csapat katolikus fiatallal és két jezsuita pappal együtt. A fiatalabbik pap velünk tekert, és javította a biciklijinket.
Szép volt, jó volt, igaz sem volt, de öt napig úgy éreztem, hogy van értelme az életemnek.
Amíg a zarándoklat tartott volt egy célom, és volt egy közösség, ahova tartozhattam.
A keresztények végülis többnyire jóravaló emberek, minden hiányosság ellenére.
Az egyik este, amikor megérkeztünk Csíksomlyóra, és összegyűltünk egymás közt egy misére, úgy éreztem tényleg van Isten. Annyira szép és teljes volt az az este, hogy gyakorlatilag semmi hiányérzetem nem volt.
Érdekes az is, ahogy éjjel imádkoznak az emberek a templomban. Egyesek alszanak a mellékoltárok alatt. A Mária-szobor pedig tényleg mintha fókuszálná az emberekből áradó spirituális energiát.
A nyeregben a mise nem olyan. Az nem egy spirituális élmény sajnos. Az idén pedig sajnos a prédikáció félreértésekre adott okot.
Hazafele az első nap még nagyon szép és teljes volt. Egy csodálatos természeti tájban szálltunk meg Borzonton.
A második nap már éreztem, hogy nem lesz jó hazatérni, és mostanra már gyakorlatilag ugyanúgy érzem magam mint mielőtt elmentem.
De nem bántam meg, bár a bal térdem kicsit tönkrement. Jó volt, megérte. Bárcsak soha ne lett volna vége!

Előadás

Ma este Dúl Antal előadását hallgattam a Hagyomány témaköréből. Most, pár órával később egy jelentéktelen példa maradt meg a tudatomban.
Azt mondja Dúl Antal, hogy a hajdani hiteles parasztembernek olyan volt a halála, hogy “az eke szarvát fogva egyszercsak letérdelt, előrehajtotta a fejét, és kész volt.”
Milyen szép volna így meghalni. Egy kötelességtudattal, hézag nélkül végigcsinált élet után, az utolsó munkamozdulatban, az utolsó hiteles lélegzetben elhunyni. Nem is reméled, tisztelt olvasóm?
Pedig én hallottam ehhez hasonló halálról.
Az öreg felöltözött ünneplőbe, mert egy esküvőre készült. El is ment, kicsit szórakozott, majd hazament otthon a falusi házába. Hátradőlt az ágyon, és meghalt. Mivel ünneplőben volt, úgy ahogy volt, be is rakták a koporsóba.
Egyik ilyen esetben az illető mielőtt meghalt még mondta is: “Én most meghalok.” Aztán ledőlt, és meghalt.
Milyen kár, hogy ilyen ritka a szép halál. Pedig én így szeretnék meghalni.

Valószínüség

Én úgy látom, hogy a legnagyobb valószínüség szerint nem létezik személyes Isten. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem létezik Isten, vagy hogy nincs a Teremtésben valami isteni. Pusztán azt értem alatta, hogy elképzelhetetlennek tartom, hogy az Univerzum felett egy személy trónoljon. Ha így volna, kénytelen lennék azzal a személlyel szembeszállni vagy legalábbis perelni ellene…
És mindez nem azért mert keveset kaptam az Élettől. Nagyon sokat kaptam az élettől. Mégis elégedetlen vagyok vele. Egyszerűen azért mert nem tökéletesen jó. Mert van szenvedés… Na erről ennyit.
Visszatérve. Sokkal valószínübb számomra, hogy Isten nem személyes. Most azt ne vitassuk, hogy a személytelen vagy személyen felüli jelző találóbb rá, a lényeg az hogy nem személyes. A Lét Forrása. Így tudom elképzelni Istent. Egyfajta végtelen és önkéntelen kifelé áramlásnak. Hogy mi áramlik kifelé ebből a pontból, amit Istennek nevezünk. Egyfajta transzcendens értelemben vett fény. Ennek a fénynek a különböző intenzitású tartományain villannak fel a különböző világok. Legközelebb hozzá az arkangyali világ, valahol középtájon az emberi, és a fény legszélén, már gyakorlatilag a sötétségbe merülten a poklok (az én jövendő otthonom, ha nem vigyázok).
Így tudom elképzelni.
Persze én is szeretnék valamiféle Isten közelében helyet foglalni, csakhogy erre a személyes Istent nem tartom alkalmasnak. Vagy én nem vagyok alkalmas? Persze ha keresztény vagy vagy krisnás, tisztelt olvasóm, akkor egyből rá fogod vágni, hogy bennem van a hiba. Ez végülis lényegtelen. A lényeg az, hogy hiba van…

Good

Will Hunting. Ezta filmet néztem meg ma este. Harmadszorra.
Egyik kedvenc filmem. Persze nem azért mintha igazán azonosulni tudnék a főszereplővel.
Sohasem voltam jó algebrából meg szerves kémiából. Ami néha ment, az a mértan volt.
Nincs olyan karakteres arcom és nem vagyok olyan izmos, mint Matt Damon, a főszereplő.
Azonkívül nekem még soha egyetlen pszihológus vagy pszihiáter sem mondta, hogy “na, akkor most befejeztük. Meg vagy gyógyulva.” Pedig jó volna…
Eddigi életem teljes kudarc. Se állásom, se barátnőm, se önbizalmam…se kitartásom.
Anyumnak elege van a viselkedésemből. Naphosszat nem csinálok semmit. Egy könyvet alig tudtam úgy ahogy kiolvasni.
Nem tudom, mihez akarok kezdeni, és minden este abban a hiú reményben fekszem le, hogy hátha holnap már nem kell felkelni…
Igen, ilyen gyenge alak vagyok, sajnos. Nem tudom mi kéne ahhoz, hogy megváltozzak, mert úgy látszik semmi sem elég ahhoz. Még az esélyeimet sem tudtam eddig kihasználni.
Jó éjt, Erdély, akár hol is vagy!

Gondolat

Ma voltam a pszihiáteremnél, és többek közt szóba került az, hogy félek az öregségtől. Azt mondja erre, hogy “Azt már régen tudtuk, hogy félsz az öregségtől és az elmúlástól.” Erre kénytelen voltam kijavítani. Mondom neki, hogy én az elmúlástól nem félek, hiszen épp azt szeretném, hogy ne legyek. Képtelen úgy látszik megérteni, hogy vannak a halálnál rosszabb dolgok is. Ilyen számomra például a szégyenérzet, amit elpuskázott életem miatt érzek.
Mindegy.
Szóval számomra felfoghatatlan, hogy valaki, hogy nem tudja megérteni a halálba menekülés logikáját.