Az én utópiám

Egy olyan utópisztikus társadalomról álmodok, ahol a közösség alapját nem a törvény de nem is a vallás képezi, hanem egy a költészetet is meghaladó misztika.
Igen, a legtisztább, kreatív, határtalan problémamegoldó képességű misztika.

Halál és körülötte

Mehalt egy hiteles munkásember, aki az Árpád névre halgatott. Azt hiszem soha nem adott ki gyenge minőségű munkát a kezéből, és keményen dolgozott sok éven át. Rákos betegség vitte el, még mielőtt élvezhette volna egy kicsit a nyugdíjas éveket.
Ez a szamszára egyik legdöbbenetesebb velejárója: meghalunk. Egy értékes emberi test egyszer csak megszűnik élni. A rokonok itt maradnak a veszteséggel. A halottal nem tudjuk mi lesz. Nem válaszol erre hitelesen sem a Bardo Tödol sem az Egyiptomi Halottaskönyv.
De hinnünk kell, illik és érdemes az univerzális igazságosságban. Égy érzem, Árpi bácsi jót érdemel egy hitelesen végigvitt élet után.
“Adj Uram örök nyugodalmat neki! És az örök világosság fényeskedjék neki!”
Történt még néhány más dolog is, de ezt a megemlékezést nem szennyezem be hétköznapi dolgaimmal.

Az alap

Így szólt a Magasztos:

Van szenvedés.
A születés szenvedés,
A halál szenvedés,
Együtt lenni azzal, akit nem kedvelünk, szenvedés,
Távol lenni attól, akit kedvelünk, szenvedés.
S az is csak szenvedés, hogy amire vágyunk,
Azt meg nem találjuk.

Világunk tele van erőszakkal. Szinte teljes társadalmi berendezkedésünk az egymástól való félelem és az egymás iránti közöny megnyílvánulása.
Ha ezen változtatni akarsz, tudd, hogy olyan vagy mint egy csepp tea a hatalmas tengerben. Légy egy csepp tea a hatalmas tengerben, ha tudsz! Ennél erényesebb cselekdet nincsen.