Amikor megpillantotta a kis süvöltőt, egy pillanatig úgy tűnt, hogy van értelme az életnek. A süvöltő hímjének élénkvörös begye van, vörösebb mint a vörösbegynek. A természet szépségének egy színfoltja.
A Nap bevilágította egy időre az erdő szélét. Leült meditálni egy szárazabb helyre, amely épp ott volt a Nappal szemben, mintha csak oda lett volna készítve. A meditáció gyönyörteljes volt, csak a neszekre fordult meg néha-néha. A Napot egyszercsak eltakarták a felhők. Hűvösebb lett. Akkor eszébe jutott, hogy kell még lennie egy utolsó cigarettának a dobozban. Felállt, hogy elszívja. Utána azonban már nem tudott visszaülni. Lehet, hogy a hideg miatt.
Hazaindult. Útközben kopogtatásra lett figyelmes, és megpillantott egy hatalmas fekete harkályt. Ilyet még sosem látott életében, csak fényképeken. Ezen nagyon elámult.
Folytatta útját. Egy hatalmas tölgyfa alatt önkéntelenül meg kellett állnia. Feltekintett a szerteágazó koronára, és olyan volt mintha Isten jelenlétében volna. Isti nagyon szereti az ilyen hatalmas fákat.
Őzet is látott az erdőben, amely a száraz avarban keresgélt. Mintha az állatok nyugodtabban viselnék a hideget, mint az ember. Ki tudja azonban, hogy mit élnek meg legbelül?
Másnap a Marospartra ment le, a Ritz-hez. Itt a jégen pihenő kacsákat riasztotta fel, mert közel ment hozzájuk. A Poklos patak torkolatán azoban nem tudott átmenni, mert a vékony jég alatt zubogott a víz, és nem akarta, hogy beszakadjon alatta, és vizes legyen a cipője.
Orulthindupap's Blog 