Események viharában

Ma nem volt sem madár, sem kutya, csak egy macska. Ez szemmel tartotta Istit, de nem ijedt meg, kitartott az útján. A macskák meglehetősen akaratosak és makacsok.
Voltak azonban hangyák. Isti nem igazán szereti, ha a hangyák felmásznak a kezére. Lefújja őket, aztán idővel visszamásznak.
Isti egy utcasarkon lerakta a cigarettáit. Még volt kb. hat szál a dobozban. Valaki, lehet, örülni fog neki. Mindegy. Szóval mától nincs több cigaretta, csak séta. A séta is elég. Megnyugszik tőle az ember. Megnyugodni fontos.
Isti szeretné, ha volna elég bátorsága megszólítani lányokat az utcán. Ebben elég bizonytalan. De nem baj. Lényeg, hogy élünk.

 

Eltelt másfél nap. Isti visszament a pszichiáterhez, hogy kiírassa a receptjét. Ekkor felajánlották, hogy meglátogathatja rég beutalt barátját a zárt osztályon. Örült neki, de nagyon megdöbbent, amikor meglátta a barátját. A barát nagyon le volt gyengülve, sokat fogyott. Az édesanyja is ott volt. Isti odaült, fogta, simogatta barátja kezét, és próbált biztató szavakat mondani. Nagyon megdöbbentette a dolog.
Megszületünk erre a bolygóra, és utána egy csomó viszontagságon kell keresztülmennünk, köztük a három buddhista klasszikus: öregség, betegség és halál. Ezeken keresztül kell mennünk, és még az sem biztos, hogy hazajutunk Istenhez. Szóval kéne valami biztos remény. Egy igaz és biztató ígéret, ami valóra válik. Talán ezzel próbálkozott a kereszténység is. Kár, hogy sok erőszakosság és erőltetés van a keresztény vallásokban.