A világmindenség közepén

A minap elvették a villanyt, pont estefelé. Pontosabban nem vették el, hanem a szél leszakított egy vezetéket az utcában, és emiatt nem volt áram. Isti édesanyja nagyon ideges lett, mert a telefonban sem kapcsolták egyből a szolgáltatót, hanem ritmikus időközönként megismételték, hogy tartani kell a vonalat, ha az ember sorra akar kerülni. Mindketten szenvedtek, különösen Isti édesanyja. Gyertyákat gyújtottak, és várták a szerelőket. Hosszúnak tűnő várakozás után egyszer csak újra lett villany. Visszahívták a szolgáltatót, aki tájékoztatta őket, hogy a hibaelhárító csapat már járt az utcában. Tehát ezért kapták vissza az áramot.
Testi valónkban nagyon kiszolgáltatottak vagyunk. Bármennyire szervezett is a társadalmunk, mégis a természet (a világmindenség) közepén van, ahol erős természeti törvények uralkodnak. Néha tűz a nap, máskor esik az eső vagy nagy szél támad. Testünkre elkerülhetetlenül vár a halál. Fontos volna meghaladni a testi azonosulást még jóval a halál előtt. Erre a nyugati társadalomban nincs hagyományos gyakorlat. Isti ezért hallgatja az Advaita Vedantat.

Olvasta Dr. David R. Hawkins könyveit a tudatszintekről, azok lehetséges leméréséről és a skáláról, amelyen a különböző tudatszintek elhelyezkednek. Megértette, amit olvasott, és elszomorodott azon, hogy egyrészt ő az integritás és bátorság szintje alatt helyezkedik el a skálán, másrészt élete kudarcát nem háríthatja édesanyjára, sem senki másra.
Az egyik pszichológus annak idején elhitette Istivel, hogy élete lehetetlenségeiért az anyja a hibás. Ő ezt elhitte, és nagy harag ébredt benne édesanyja iránt. De ez régebb volt. Isti azóta fájdalmas tapasztalatok árán rájött, hogy saját karmájáért ő a felelős. Ez van.