A természet mint élet

Amikor megpillantotta a kis süvöltőt, egy pillanatig úgy tűnt, hogy van értelme az életnek. A süvöltő hímjének élénkvörös begye van, vörösebb mint a vörösbegynek. A természet szépségének egy színfoltja.

A Nap bevilágította egy időre az erdő szélét. Leült meditálni egy szárazabb helyre, amely épp ott volt a Nappal szemben, mintha csak oda lett volna készítve. A meditáció gyönyörteljes volt, csak a neszekre fordult meg néha-néha. A Napot egyszercsak eltakarták a felhők. Hűvösebb lett. Akkor eszébe jutott, hogy kell még lennie egy utolsó cigarettának a dobozban. Felállt, hogy elszívja. Utána azonban már nem tudott visszaülni. Lehet, hogy a hideg miatt.

Hazaindult. Útközben kopogtatásra lett figyelmes, és megpillantott egy hatalmas fekete harkályt. Ilyet még sosem látott életében, csak fényképeken. Ezen nagyon elámult.

Folytatta útját. Egy hatalmas tölgyfa alatt önkéntelenül meg kellett állnia. Feltekintett a szerteágazó koronára, és olyan volt mintha Isten jelenlétében volna. Isti nagyon szereti az ilyen hatalmas fákat.

Őzet is látott az erdőben, amely a száraz avarban keresgélt. Mintha az állatok nyugodtabban viselnék a hideget, mint az ember. Ki tudja azonban, hogy mit élnek meg legbelül?

Másnap a Marospartra ment le, a Ritz-hez. Itt a jégen pihenő kacsákat riasztotta fel, mert közel ment hozzájuk. A Poklos patak torkolatán azoban nem tudott átmenni, mert a vékony jég alatt zubogott a víz, és nem akarta, hogy beszakadjon alatta, és vizes legyen a cipője.

A folyónál

Kint, a Maros-parton, a Ritznél szép a természet, csak sok az eldobott szemét. A Poklos patak beletorkollik a Marosnak ebbe a mellékágába. Ott, a torkolatnál graffitik vannak a Poklos patak két partjára épített mederfalon. A graffitik jól sikerültek, a leghíresebb egy bizonyos PIKES, aki a nevét már sokfele felfestette a városban. A főtértől nem messze, a Bartók Béla utcában is van egy graffitije. Arra azt írta: Gangsta rap made me do it. A Poklos torkolatánál csak ennyit ír: Poklos party. Erre a „partyra” jár, úgy látszik, Isti.
Alapvetően ez egy jó parti. A meghívottak békák, halászok és nem  utolsó sorban szitakötők. Ma három szitakötő szimmetrikusan állt fel Isti előtt: középen egy zöld, két oldalt egy-egy sötétlila. Eszébe jutott, hogy a japánok szerint a szimmetria ördögi dolog, de ez alól bizonyára kivételt képez a természetben – amúgy is ritkán – előforduló.
Fiatal suhancok halászgattak ekkor a Maroson. Isti irigyelte a fiatalságukat. Irigyli a gyerekeket és a kamaszokat, mert előttük az élet, és még sikerrel járhatnak..

Az öngyilkosságról bővebben

Isti ma, miközben cigarettát vásárolt, találkozott egy szegény sorsú fiatallal, aki kért tőle egy szál cigarettát. Jó szívvel adott.  Aztán beszélgetni kezdtek. A fiatalember mutatott egy mély vágást a nyakán. Abból az időből maradt, amikor öngyilkos akart lenni. Isti elgondolkozott azon, hogy még egy ilyen határozott öngyilkossági kísérlet sem mindig sikerül. Később azt is elmondta a fiatalember, hogy egy szerelmi csalódás miatt vágta el a  torkát, de alapvetően szeret élni. Úgy látszik, hogy ez a gyermekkorból hozott érzés nem hal ki teljesen belőlünk. Akkor még korlátlanul szeretjük az életet, csak később ábrándulunk ki belőle. Negatív tapasztalataink nem megfelelő feldolgozása vezet el ide. Na de hányan képesek feldolgozni a negatív érzelmek ezen gubancát, melyet magunkkal hordozunk? Nagyon kevesen. Ez nehéz munka, sokszor nehezebb, mint a hivatalosan munkának nevezett dolgok. Isti vágyik arra a szabadságra, amelyet az érzelmek feldolgozása adna, de az évek során túlzottan megszokta, hogy elkerülje vagy elfojtsa ezeket.

 

A világmindenség közepén

A minap elvették a villanyt, pont estefelé. Pontosabban nem vették el, hanem a szél leszakított egy vezetéket az utcában, és emiatt nem volt áram. Isti édesanyja nagyon ideges lett, mert a telefonban sem kapcsolták egyből a szolgáltatót, hanem ritmikus időközönként megismételték, hogy tartani kell a vonalat, ha az ember sorra akar kerülni. Mindketten szenvedtek, különösen Isti édesanyja. Gyertyákat gyújtottak, és várták a szerelőket. Hosszúnak tűnő várakozás után egyszer csak újra lett villany. Visszahívták a szolgáltatót, aki tájékoztatta őket, hogy a hibaelhárító csapat már járt az utcában. Tehát ezért kapták vissza az áramot.
Testi valónkban nagyon kiszolgáltatottak vagyunk. Bármennyire szervezett is a társadalmunk, mégis a természet (a világmindenség) közepén van, ahol erős természeti törvények uralkodnak. Néha tűz a nap, máskor esik az eső vagy nagy szél támad. Testünkre elkerülhetetlenül vár a halál. Fontos volna meghaladni a testi azonosulást még jóval a halál előtt. Erre a nyugati társadalomban nincs hagyományos gyakorlat. Isti ezért hallgatja az Advaita Vedantat.

Olvasta Dr. David R. Hawkins könyveit a tudatszintekről, azok lehetséges leméréséről és a skáláról, amelyen a különböző tudatszintek elhelyezkednek. Megértette, amit olvasott, és elszomorodott azon, hogy egyrészt ő az integritás és bátorság szintje alatt helyezkedik el a skálán, másrészt élete kudarcát nem háríthatja édesanyjára, sem senki másra.
Az egyik pszichológus annak idején elhitette Istivel, hogy élete lehetetlenségeiért az anyja a hibás. Ő ezt elhitte, és nagy harag ébredt benne édesanyja iránt. De ez régebb volt. Isti azóta fájdalmas tapasztalatok árán rájött, hogy saját karmájáért ő a felelős. Ez van.

Cigizés után

Vagyis hát mi a jó és mi a rossz? Nehéz megmondani. Valószínűleg jobb lett volna, ha ezekkel a barátokkal csak együtt hallgatnak. Igen, lehet együtt hallgatni, és csak érezni egymás jelenlétét. Isti ezt egy másik barátjával, Csabával együtt tapasztalta meg. Csaba nagyon szeretett együtt hallgatni más emberekkel. Néha konfliktusos volt vele a kapcsolat, valószínűleg azért, mert Isti nem tudta eldönteni, hogy Csaba a mestere, a barátja vagy csak a haverja. Istinek később került mestere a távoli Kyotoból. Jeff zen mesterrel Nagyváradon találkoztak kétszer vagy háromszor. Már erre sem emlékszik pontosan. A mester–tanítvány kapcsolat később megfakult, mert Isti életében fél évvel az utolsó találkozás után két súlyos pszichotikus epizód következett. Valószínűleg nem volt elég érett a zenre. Mint már említettem, Istinek nincs munkahelye és barátnője sincs. Ez utóbbi jobban hiányzik mint a munkahely, de mindkettőhöz egészséges önbizalom kellene.
Amennyire Isti el tudja képzelni, az egészséges önbizalomnak csírája és kifejlesztése kell, hogy legyen. Úgy érzi, nála már a csíra is hiányzik. Mindegy.

A felhők jönnek, de nem esik az eső. Isti megígérte Istennek, hogy nem szivarozik ma többet, ha Isten esőt bocsát Vásárhelyre. De nem tartotta be a szavát. Nyilván akaratgyenge. Bár ez nem is annyira az akaratnak, mint az önfegyelemnek a próbája… Nyilvánvalóan nem volt érett a zenre. Valami mágikus fordulatban reménykedve mégis tovább hallgatja a kettősségmentességet tanító mesterek előadásait. Igen, önfegyelemre van szükség, nagy önfegyelemre ezekben a zavaros időkben.

Isti megszállottja a vallásnak. A pszichózisa előtti és alatti időben azt hitte, hogy az élet összes problémái csak vallási alapon megoldhatók. Már nem hiszi ezt. Az úgynevezett anyagi dolgokkal is foglalkozni kell. Most abba ne menjünk bele, hogy az anyagi dolgok valóban anyagiak-e.

A boldog kontempláció

A helyet, ahol Isti néha boldog kontemplációban időzik, úgy hívja csak: a parkocskám. Ez egy spontán park a vasút és az országút közelében, két taposott ösvény vezet át rajta. A parkban elvadult a fű, a vasút mellett bokrok, a patakparton, a szalagkorlát mellett pedig egy eperfa van. Az eperfa nem nagy, de jól el lehet üldögélni az árnyékában.
Itt időzött ma Isti boldog kontemplációban. Hogy előtte mit csinált, azt most ne firtassuk. (Természetesen cigarettázott, mert mégsem tudott leszokni.)
A boldog kontemplációt a természet nagyban segíti. A patak medrében egy barázdabillegető kereste táplálékát. A patak vize ugyanis ma különösen sekély volt a szárazság miatt. A madárka ide-oda mozdult, közben fejét minduntalan a vízbe dugta. Valamit szedegetett a vízből. Megnyugtató érzés volt őt figyelni. Isti elgondolkodott azon, hogy vajon szeretne-e a madárka helyében lenni. Ebben nem volt biztos.
Isti fogta a saját szivarcsikkjeit és azokat, amelyeket mások hagytak ott, és a szeméthez vitte. Visszafele, ahogy átlépett a vasúton, valami surrant a fűben. Egy fürge gyík volt, mely rögtön meg is állt, remélve, hogy már biztonságban van. Isti kb. fél percig csodálta a gyíkot, aztán visszament az eperfa alá.
Közben pillangók is feltűntek párszor. Érdekes, hogy az ember elméje az első pillanatban, amikor megpillantja a pillangót, teljesen leáll, és arra a pillanatra az ember önmagáról is teljesen elfeledkezik. Ez a totális gyönyör, a megfigyelő, a megfigyelt és a megfigyelés teljes egysége. Kár, hogy legtöbbször csak egy pillanatig tart.

Események viharában

Ma nem volt sem madár, sem kutya, csak egy macska. Ez szemmel tartotta Istit, de nem ijedt meg, kitartott az útján. A macskák meglehetősen akaratosak és makacsok.
Voltak azonban hangyák. Isti nem igazán szereti, ha a hangyák felmásznak a kezére. Lefújja őket, aztán idővel visszamásznak.
Isti egy utcasarkon lerakta a cigarettáit. Még volt kb. hat szál a dobozban. Valaki, lehet, örülni fog neki. Mindegy. Szóval mától nincs több cigaretta, csak séta. A séta is elég. Megnyugszik tőle az ember. Megnyugodni fontos.
Isti szeretné, ha volna elég bátorsága megszólítani lányokat az utcán. Ebben elég bizonytalan. De nem baj. Lényeg, hogy élünk.

 

Eltelt másfél nap. Isti visszament a pszichiáterhez, hogy kiírassa a receptjét. Ekkor felajánlották, hogy meglátogathatja rég beutalt barátját a zárt osztályon. Örült neki, de nagyon megdöbbent, amikor meglátta a barátját. A barát nagyon le volt gyengülve, sokat fogyott. Az édesanyja is ott volt. Isti odaült, fogta, simogatta barátja kezét, és próbált biztató szavakat mondani. Nagyon megdöbbentette a dolog.
Megszületünk erre a bolygóra, és utána egy csomó viszontagságon kell keresztülmennünk, köztük a három buddhista klasszikus: öregség, betegség és halál. Ezeken keresztül kell mennünk, és még az sem biztos, hogy hazajutunk Istenhez. Szóval kéne valami biztos remény. Egy igaz és biztató ígéret, ami valóra válik. Talán ezzel próbálkozott a kereszténység is. Kár, hogy sok erőszakosság és erőltetés van a keresztény vallásokban.

Továbbá

A kutyákkal már nehezebb. Megijednek és visszafordulnak, ha ember keresztezi útjukat. Természetesen a kóbor kutyákra gondolok. Isti is egy kutyához hasonlít, aki mindig hazamegy, amíg van otthona. Amíg van otthona…
Isti cigarettázik. A cigaretta dobozán azt írják, hogy a dohányzás lassú és fájdalmas halált okozhat. Isti nem akar lassú és fájdalmas halált. Csak egyszerűen meghalni akar.
Istinek – úgy néz ki – nincs bátorsága felvágni az ereit. Próbálta, de nem tudta megtenni. Ez gáz. Valamit tenni kéne. Meggyőződése, hogy Isten vagy valami más okkult hatalom pokolra szánta őt.  Ezt gyermekkora óta véli tudni. Isti most 35 éves.

Ma sok cigarettát elszívott. Ott ült a kis eperfa alatt, és szívta egyiket a másik után. Az első, amelyiket még a megcsonkított juharfa alatt szívott el, nagyon rosszul esett. De Isti folytatni akarta. Érthető ez? Nem. Teljesen irracionális. Isti valószínűleg hülye…vagy zavarodott.

Az emberek többsége kisebb-nagyobb mértékben zavarodott. Csak meg kell nézni, hányan cigarettáznak és isznak. Nem tudom mennyi Marosvásárhelyen az alkoholista, de a cigarettázók száma rekordokat dönt.
Feszült város, a román-magyar konfliktusok gócpontja. A közszállítás sok kívánnivalót hagy maga után. Amikor még nem volt hands-free mobiltelefon, már akkor sok volt a magában beszélő ember.

A természet szeretete

Isti szereti a természetet. Ezért írt az előző fejezetben a madárkáról. Isti sokat írhatna a természetről, felszökkenő őzekről, nyulakról, melyeket az erdőben látott, sólymokról, vércsékről, melyek a város tízemeletes tömbházain fészkelnek vagy akár az egerészölyvről, mely általában az erdő szélén kering. Ezeket megpillantani ízelítő abból a szabadságból, amire vágyik. Ennek ellentéte: receptre várni a pszichiáternél. Ott van az a jó néhány, megnyomorodott ember, mindegyik gondot bocsát ki önmagából akár beszéd nélkül is.
Most beszélt az egyik. Szinte az egész életét elmondta, számtalan baját, sorsfordulatait.  Az illető szünet nélküli beszédét hallgatva az egyik nő, aki közvetlenül Isti mellett ült, ideges lett. Isti gondolkozott, hogy vajon ő is ideges legyen-e, de nem akart az lenni. Később a várakozás mégis kihozta belőle. Ilyen az élet, nem tudjuk uralni.
Az ebéd finom volt: szalmakrumpli uborkasalátával, utána barackos „nyaflaty” vanília pudinggal keverve, citromfűvel fűszerezve. Vajon mivel érdemli ki az ember az ilyen finomságokat? Valószínűleg semmivel. Ezek az anya szeretetén keresztül megnyilvánuló isteni kegyelmek, gyakorlatilag teljesen érdemtelenül. Legfeljebb a jó anyát érdemelhette ki valahol, valamelyik előző életében.

Isti sokat hallgatja a kettősségmentességet (Advaita Vedanta) tanító mesterek videóit a youtubeon. Mégis hamis módon azonosítja magát testével és elméjével, és ezért néha kutyául szenved. És ez már régóta tart,  több mint harminc éve.

Madárka a szalagkorláton

Akkor a madárka odaült mellé a szalagkorlátra. Házi rozsdafarkú volt, kicsi, kerek, érdeklődő szemekkel. Tétován nézegették egymást. Isti nem akarta elijeszteni a madárkát, a madárka pedig – mint mondtam – érdeklődő  volt.
A madárka később elrepült, de Isti még sokáig ült a szalagkorláton szemlélődve. Isti csak szemlélődni tud, azt sem mindig. Isti nem dolgozik, és nincs barátnője, de bátorsága sincs. Isti nem bízik az Életben, legalábbis nem eléggé. Mindegy.
Mielőtt a madárka odarepült, eltakarított egy otthagyott rövidnadrágot és két pillepalackot a kis eperfa alól. Ahhoz, hogy ezeket eldobhassa, át kellett kelnie a forgalmas úton. Visszafele jövet érzékelte azt a pillanatnyi elmeszünetet, amely lehetővé tenné, hogy odaszökjön egy autó elé, de persze ez nem történt meg.
A szalagkorláton üldögélve még sokáig gondolkodott azon, hogy jó volna egy autó elé ugrani. Megfordult a fejében, hogy ez milyen következményekkel járna a hátramaradottak számára, ha egyáltalán sikerül meghalni. A sofőr, aki elütötte, súlyos lelki válságon menne keresztül. Jönne a mentő és a rendőrség. Keresnének egy idő után valami személyazonosító okmányt, de mivel Istinél nem volt személyazonossági kártya, ezért legfeljebb a mobilját használhatnák fel, ha össze nem törött az is a „balesetben.” Végül valahogy értesülne a dologról az édesanyja, aki nagyon le volna sújtva. Szóval, ha nem is az öngyilkos számára, de a környezet számára mindenképp vannak következmények.
Ez az egész gondolatsor nagyon gyorsan futott át az elméjén. A tudatosság tere ezúttal érezhetően tágabb volt, mint ezek a gondolatok. Ez jó érzés. Ezzel a jó érzéssel indult haza, tudva, hogy el fog múlni. Otthon a tévében a nizzai támadóról és a menekültválságról meg hasonló történésekről szóltak a hírek. Még mindig nincs ahol kifejeződjön az energiája, még mindig szorongani és feszengeni kell. Mikor lesz ennek már vége?